Lúgos vs lúgos
Általában lúgot használnak a bázisok jelzésére. Főnévként és lúgosként melléknévként használják. Ebben az összefüggésben azonban az 1. és 2. csoportba tartozó fémek jelölésére szolgálnak a periódusos rendszerben. Ha azonban elemeket jelölnek, általában alkálifém- és alkáliföldfém -kifejezéseket használnak.
Alkáli
Az alkáli a periódusos rendszer 1. csoportjába tartozó fémekre általánosan használt kifejezés. Ezeket alkálifémeknek is nevezik. Bár H is ebbe a csoportba tartozik, némileg más. Ezért a lítium (Li), a nátrium (Na), a kálium (K), a rubídium (Rb), a cézium (Cs) és a Francium (Fr) tagja ennek a csoportnak. Az alkálifémek lágy, fényes, ezüst színű fémek. Mindegyiküknek csak egy elektronja van a külső héjában, és ezt szeretik eltávolítani, és +1 kationokat képezni. Amikor a külső elektronok nagy része gerjesztett, az visszatér az alapállapotba, miközben sugárzást bocsát ki a látható tartományban. Ennek az elektronnak a kibocsátása egyszerű, így az alkálifémek nagyon reakcióképesek. A reaktivitás növekszik az oszlopon lefelé. Más elektronegatív atomokkal ionos vegyületeket képeznek. Pontosabban az alkáli az alkálifém karbonátja vagy hidroxidja. Alaptulajdonságaik is vannak. Íze keserű, csúszós, és savakkal reagálva semlegesítik őket.
Lúgos
Az „alkáli” alkáli tulajdonságokkal rendelkezik. Az 1. és 2. csoportba tartozó elemeket, amelyeket alkálifémeknek és alkáliföldfémeknek is neveznek, vízben oldódva lúgosnak kell tekinteni. Néhány példa a nátrium -hidroxid, a kálium -hidroxid, a magnézium -hidroxid és a kalcium -karbonát. Arrhenius meghatározza a bázisok, mint az anyagokat, amelyek termelnek OH - a megoldásokat. A fenti molekulák OH -t képeznek - vízben oldva tehát bázisként működnek. A lúgos oldatok könnyen reagálnak a savakkal, amelyek vizet és sómolekulákat termelnek. 7 -nél magasabb pH -értéket mutatnak, és a vörös lakmuszt kékre váltják. Vannak más bázisok is, kivéve az alkáli bázisokat, mint például az NH 3 . Ugyanazokkal az alapvető tulajdonságokkal rendelkeznek.
Az alkáli melléknévként használható az alapvető tulajdonságok leírására; továbbá az alkáli kifejezetten használható a 2. csoport elemeinek kezelésére, amelyeket alkáliföldfémeknek is neveznek. Tartalmaznak berillium (Be) magnéziumot (Mg), kalciumot (Ca), stronciumot (Sr), báriumot (Ba) és rádiumot (Ra). Ezek lágy és reaktív elemek. Ezek az elemek képesek +2 kationt képezni; ezért készítsen ionos sókat elektronegatív elemekkel. Amikor az alkálifémek vízzel reagálnak, alkáli -hidroxidot képeznek (a berillium nem reagál vízzel).
Mi a különbség az alkáli és az alkáli között? • Az alkáli kifejezést az 1. csoportba tartozó elemek, lítium (Li), nátrium (Na), kálium (K), rubídium (Rb), cézium (Cs) és Francium (Fr) felismerésére használják. A lúgos kifejezést a 2. csoportba tartozó elemek jelölésére használják: berillium (Be) magnézium (Mg), kalcium (Ca), stroncium (Sr), bárium (Ba) és rádium (Ra). Az alkálifémek reaktívabbak, mint az alkáliföldfémek. • Az alkálifémek lágyabb természetűek, mint az alkálifémek. • A lúgok egy elektronja van a külső héjban, míg az alkáliföldfémek két elektronnal rendelkeznek. • Az alkáli +1 kationt, az alkáli +2 kationt képez. |
